Varga Orsolya Orgona és
Szilovics Nikoletta vagyunk.
Közös bennünk az Élet mélyebb megiSmerése iránti erős felfedezési vágy.
Ezen az oldalon RÓLUNK és a FÓKUSZ-PROGRAMOK EREDETÉRŐL olvashatsz.
Kik vagyunk Mi, és mi motivál bennünket?
Varga Orsi Orgona vagyok,
Önismereti előadó és csoportvezető, A ‘Függőség-térkép’ nevű önismereti módszer megalkotója, Coach, vállalkozó
2009-ben egy baleset miatt az intenzív osztályra kerültem. Az ezt követő lelki szenvedés és pánikrohamok hatására indultam el az önismereti úton.
Eredetileg építészként végeztem, épület tervezéssel foglalkoztam, majd 6 évig voltam egy lakberendezési ötleteket adó weboldal társalapítója és kreatív vezetője.
Az utóbbi 5 évben teljesen az önismeretnek és a tudatosságnak szenteltem az életemet. 2019 óta vezetek csoportos folyamatokat, tartok előadásokat.
Időközben megalkottam a saját önismereti módszeremet, amit ‘FÜGGŐSÉG-TÉRKÉP’-nek neveztem el. /A módszer a tudatalatti mintáink lefutását és azok közötti összefüggéseket teszi szó szerint láthatóvá, eszközt adva Önmagunk felszabadításához is./
A legfőbb örömöm abban van, hogy a saját életemen és választásaimon keresztül felfedezhetem az élet működését és aztán megvalósítható, step-by-step folyamatokként megoszthatom másokkal a legerőteljesebb megfigyeléseimet és tapasztalataimat.
Az érdekel, hogy a gyakorlatban hogyan tudok – és tudunk mi emberek – a legmagasabb fokon SZABAD életet élni, mind fizikailag, mind lelkileg.
Szilovics Nikoletta vagyok,
Vállalkozásépítés Coach & Mentor, vállalkozó
Az egyik legfontosabb dolog, amit az élet megtanított számomra, hogy: bármi lehetséges, amit igazán szeretnék és merjem bátran követni a lelkesedésem és izgatottságom irányát.
Az elmúlt 10 évben mindig olyan munkáim voltak, amiket tiszta szívből szerettem. Vezetés és szervezés tanulmányaim alatt dolgoztam kommunikációs gyakornokként, majd tanácsadóként munkáltatói márkaépítés és szervezetfejlesztés területén.
Mindeközben évek óta kísért az önismeret, önfejlesztés, tudatosság területe, amit annyira szerettem és annyira természetes volt számomra, hogy sokáig észre se vettem, hogy ez maga a hivatásom.
Amikor elkezdtem coaching-gal foglalkozni, tisztán tudtam és éreztem, hogy ez az én utam és hogy én ezt mindenképpen egy saját vállalkozás keretében szeretném csinálni, a saját hitem, szabályaim és értékeim szerint.
3 éve vállalkozom full-time coach-ként (és 2 éve mentorként) és csinálom azt, amit a legjobban szeretek: segítek modern, ambíciózus vállalkozókat abban, hogy használhassák és megélhessék a tehetségüket és egy olyan vállalkozást építhessek, ami igazán összhangban van velük és a víziójukkal!
A Fókusz-Programok eredete, azaz: Miért születtek meg?
MINDKETTEN TÖBB MINT 10 ÉVE FOGLALKOZUNK ÖNISMERETTEL, TUDATOSSÁGGAL, ÖNMAGUNK ÉS AZ ÉLET MÉLYEBB MEGISMERÉSÉVEL.
Úgy látjuk, hogy a tudatosság terén rengeteg információ, eszköz és gyakorlat áll rendelkezésünkre, emellett önmagában információkkal rendelkezni kevés.
A TUDÁS LÉTEZÉSE A CÉL.
„Mégis mi lenne lehetséges, ha 1-1 témára / eszközre / gyakorlatra például 1 héten keresztül IGAZÁN összpontosítani tudnánk a figyelmünket? Milyen hatással lehetnénk az életünkre?”
Ezt a kérdést tettük fel magunknak és ennek hatására kezdtünk el először magunknak fókusz-heteket tartani, hogy ‘a saját bőrünkön tapasztaljuk meg’, mi az ami lehetséges.
ELKEZDTÜNK KETTEN GYAKOROLNI ÉS 1 HÉTEN KERESZTÜL MINDEN NAP ‘TALÁLKOZTUNK’ ONILNE
Naponta 1-1,5 órákat reflektáltunk az aznapi megfigyeléseinkről.
Nagyon nagy erőt adtak a találkozóink, és azt vettük észre, hogy közösen, együtt sokkal jobban meg tudtuk tartani a figyelmünket és már 1 hét alatt is erőteljesen (és pozitívan) más energiákba kerültünk.
Eszközök, amiket kezdetben koncentráltan használtunk 1-1 hétig:
- Önmagunk legjobb segítőjévé válás (ezt a szemléletet építettük be a gyakorlatba)
- Önmagunk valódi és mélyebb szintű elismerése napi szintű reflexiók által
- Női energiáink tudatos megélése a mindennapokban
- VAN-ság tudatban létezés (azaz hogy olyan tudatállapotban éljünk és létezzünk 1 hétig, hogy amit szeretnénk, az MÁR MEGVALÓSULT)
És hogy mi lett a hatásuk?
Az első gyakorló-heteken tapasztaltuk és rájöttünk, hogy:
-
1 hét alatt is meglepő és csodálatos fordulatok következhetnek be
(a változáshoz nem kell feltétlenül sok idő. A szándékunk és fókuszunk ereje nagyon gyorsan teremt. ) -
feloldódtak bennünk félelmek
(amik hirtelen erőteljesen beindították az áramlást az életünk egyes területein pl. vállalkozás, párkapcsolat, pénz) -
erősödött az értékességtudatunk és önmagunk mélyebb szintű elismerése
(ami által sokkal nagyobb könnyedséget és felszabadultságot éltünk meg magunkban) -
személyek, új irányok, váratlan bevételek jöttek be az életünkbe
(akik/amik épp tökéletes támogatást adtak az aktuális vágyaink megvalósulásához)
A legizgalmasabb pedig az volt, hogy egyfajta kirobbanó hatás kezdett el hétről-hétre megjelenni olyan csodálatos történésekkel és transzformációkkal, amikről egyértelműen éreztük, hogy nem véletlenek.
Elindítottuk az első csoportot…
azóta pedig a 11.-nél járunk
Több ilyen erőteljes Fókusz-hét után úgy éreztük, hogy másoknak is lehetőséget és MEGTARTÓ TERET szeretnénk teremteni hasonló csodák megéléséhez.
2022. június óta vezetünk fókuszált gyakorló-csoportokat minden hónapban, változatos fókusz-témákkal és módszerekkel.
A célunk az, hogy aki csatlakozik 1 Fókusz-programhoz, az kapjon:
- rendszert, fókuszált vezetett fonalat, gyakorlati eszközöket és
- inspiráló közösséget, ahhoz, hogy, a figyelmét irányítani tudja, ezáltal valóban végigmenjen 1-1 folyamaton.
Szeretnénk hozzájárulás lenni ahhoz, hogy érezhető és csodálatos változások történjenek az életedben.
Lehetőleg gyorsan. Hogy a saját bőrödön tapasztalhasd meg az igazi erődet.
“Mindenkinek legalább olyan barátságot, szeretetet és összhangot kívánunk, mint amilyen kettőnk barátságában és közös munkájában van.”
“Mindenkinek legalább olyan barátságot, szeretetet és összhangot kívánunk, mint amilyen kettőnk barátságában és közös munkájában van.”
Ha úgy érzed szívesen csatlakoznál egy következő programunkhoz, várunk szeretettel:
Ha szeretnél értesítést kapni a legújabb induló Fókusz-programokról
és egyéb értékadó tartalmakról, akkor itt tudsz feliratkozni: